Hűvös szél fújt Porečben, a Decumanus utcán, amikor a férfi odajött hozzám. Hívott, menjek vele, mutatni akar valamit, nem fogom megbánni. Egy nagy kapuhoz vezetett. Lenyomta a súlyos kilincset és a kapun átlépve lesétáltunk a lépcsőkön. Magas falakkal körülvett nyitott előtérben álltunk. A férfi körül sem nézett, apró lépteivel a szemközti sötét kapuhoz igyekezett. Megszeppenve követtem. Boltívekkel tagolt átriumba jutottunk, az ívek díszes oszlopfőkre támaszkodtak. Csend volt.
A boltívek alá csak itt-ott ért el a délelőtti napfény, kőfaragványok, a falakon domborművek sorjáztak. Nézd, – tekintett körbe a férfi – ez maradt csupán a régi bazilikából. A kőpadlóra nézett, arca egy pillanatra elkomorult. Kezével szakálla végét babrálta. Az átrium nyitott tetején át bizánci mozaikokkal díszített homlokzatra lehetett rálátni, alatta kapu nyílt. Erre indultam, de ő hirtelen mozdulattal a kezem után kapott. Várj! – szólt. – Nézd meg először, mi volt még itt. A szemközti rácsos ajtóhoz vezetett, az ajtó felett feszület lógott. Már a 6. században itt volt ez a keresztelőkápolna – mondta fojtott hangon, elismerésemet lesve, és tényleg, a kis helyiség közepén ott tátongott egy lyuk, talán a keresztelőmedence helye.
Ah! – legyintett a férfi – biztos most hozzák rendbe, majd egy barna faajtóhoz húzott. Kis kert volt az ajtó túloldalán, nyitott kőtár – kövek nélkül. A műhelyben, ami a kertből balra nyílt, emberek dolgoztak. Mozaikokat, kőtöredékeket tisztítottak. Csak a műhely után térhettünk vissza a faragott kőkapuhoz, a bazilika bejáratához. Hűvös csend fogadott bent, halkan léptünk.
A templombelső három hajóra oszlott, a lazacszínű, komor falakat görög oszlopok tartották, baloldalt gazdagon díszített boltívekkel. A padlót helyenként mozaikok borították, kísérőm azt mondta, ezek még a régi bazilikából valók. A templom legszebb része mégis a szentély, a cibórium feletti mozaik volt. Az ott Szent Mór – suttogta a férfi, és görbe ujjait a mozaikra emelte – ő Poreč védőszentje. Az apszis felett, a falon Krisztus ült nyitott könyvvel, mellette kétoldalt sorakoztak fel apostolai. Alatta, a mozaik közepét Szűz Mária foglalta el a gyermek Jézussal. Körülötte szárnyas angyalok és glóriás alakok álltak. Minden alak tartott valamit a kezében.
És ekkor, baloldalt, megpillantottam őt. A férfit az oldalamon, a mozaikon, kezében a bazilika modelljével. Ijedten kaptam oldalra a fejem, de már nem volt sehol. Eufráziusz eltűnt.
