Miért jók nekünk a horvát repterek?

2011.06.17. 11:14

Szólj hozzá!

Elérhető közelségben vannak, mégis kevés magyar utazik a közeli horvát repterekről Európába.  Pedig a Dél-Dunántúlon élők lehet, hogy jobban járnak egy eszéki vagy zágrábi reptérrel, mint Budapesttel. Lássuk, hova juthatunk el a közeli horvát repterekről és mennyiért.

Eszéki reptér (Osijek Airport)

Eszék reptere a magyar határtól kb. 45 kilométerre, Eszéktől 20 km-re, délre fekszik. Mindössze két légitársaság, a fapados Ryanair és a horvát nemzeti légitársaság (Croatia Airlines) használja.

Járatok

A Ryanair azzal a lendülettel, amivel Budapestről kivonult, bevonult Eszékre. Csak Frankfurt-Hahn-ba szállít utasokat, az idén március 27-től október 26-ig, szerdánként és vasárnaponként. Ez az ír fapados egyik legolcsóbb járata, illetékkel együtt már 12 euróból Németországban lehetünk.

A Ryanair budapesti vetélytársa a Wizzair, ők repülnek Frankfurt-Hahnba Budapestről, viszont más napokon, keddenként és szombatonként. A Wizzairnek sincsenek rossz árai, hajszálnyival drágábbak csak a Ryanairnél (kb. 8000 Ft egy út). Fapadosok esetében persze az ár mindig viszonylagos (foglalás dátuma, akciók stb.)

De miért jó nekünk Frankfurt-Hahn?

A Frankfurt-Hahn név becsapós, ez a reptér ugyanis Frankfurttól 125 kilométerre, nyugatra található, és ez sokakat elriaszt. Erről a reptérről viszont busszal sokfelé lehet utazni.

  • Frankfurt

A Frankfurtba induló busz (Bohr Omnibus) közvetlenül a terminál elől indul, nagyjából óránként. Útközben csak Frankfurt nemzetközi repterén áll meg, 1 óra 45 perc alatt ér a frankfurti főpályaudvarra. A jegy ára 13 € egy útra.

  • Luxemburg

A Flibco.com buszaival két óra alatt érünk Luxemburgba, 17 euróért. Ugyanez a busztársaság megy a franciaországi Metzbe is.

  • Köln

2 óra 15 perc és Kölnben vagyunk 16 euróért. Budapestről a Germanwings-nek van Kölnbe járata, indulhat a matekozás, mi éri meg jobban időben és pénzben.

  •  A Mosel folyó völgye

A Mosel-völgy egy csodálatosan szép borvidék, a hahn-i reptérhez ez a legközelebbi látnivaló. A Mosel ezen a vidéken két nagyszerű német várost, Triert és Koblenzet köti össze, érdemes még felkeresni Bernkastel-Kues-t, Cochem várát és az Eltz-várat.

  • Más, busszal elérhető városok

Trier, Mainz, Koblenz, Heidelberg, Karlsruhe, Mannheim

 

A Croatia Airlines járatai

De vissza az eszéki reptérhez. Horvátország nemzeti légitársasága (www.croatiaairlines.com) Splitbe és Dubrovnikba repül Eszékről (csak nyáron). Hetente sajnos csak egy járat van, Splitbe kedden, Dubrovnikba hétfőn. Egy kis előrelátással kifoghatunk egy oda-vissza jegyet kb. 100 euróért (illetékkel együtt), ami abszolút versenyképes egy buszjeggyel (pl. Panturist), valamint az autópályadíjjal, és hát nem mindegy, hogy 11 órát vagy 55 percet utazunk.

Eljutás a reptérre

Létezik a vonatos megoldás Pécsről és Budapestről (Dráva IC), ezzel azonban mindent elérünk, csak a járatokat nem. Marad tehát az autó vagy a végre-valahára megszületett minibuszos megoldás (www.mistral-minibus.hu). Utóbbi Pécsről és környékéről szállít utasokat az eszéki reptérre, az egyirányú árak 4000-6000 Ft/fő között, két irányba 8000-12400 Ft/fő között mozognak, attól függően, hány ember utazik.

Eszékről (buszpályaudvar) 25 Kn a transzfer ára a reptérre. A buszokat a járatokhoz igazítják. 

Parkolás

Az idén sajnos az eszéki reptér is bevezette a parkolási tarifákat, ezek azonban jóval kedvezőbbek a budapesti áraknál. Egy napra 40 Kn (kb. 1500 Ft) a tarifa, míg a Ferihegyi 1-es terminálon (innen indul a Wizzair) 3000 Ft. 5 nap esetében 3800 / 9990 Ft az arány az Osijek Airport javára.

A következő bejegyzésben a zágrábi reptér lehetőségeit járjuk körbe.

Még több infót Horvátországról Facebook oldalunkon találsz. Csatlakozz hozzánk!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isztranauta.blog.hu/api/trackback/id/tr782991748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása