Paklenica Nemzeti Park 1

2011.09.16. 16:19

Szólj hozzá!

Manita peć – így hívják a barlangot, aminek a nevét egy életre megtanultam. Ezt céloztam meg paklenicai túrám első állomásaként, két rövid kitérő, a Paklenicai malom és a Paklarić kilátó megtekintése után.

Na de ne vágjunk a dolgok közepébe, kezdjük az elején! A nemzeti park reggel 6-kor nyit, nekem fél 8-ra sikerült elérnem a bejáratot.  Park recepciója előtt, a Marasović tanyánál elágazik az út. A tanya maga megér egy misét, a starigradi turizmus felelőseinek nem kis idejébe és pénzébe fog még kerülni, hamvaiból feltámasztani. Az uralkodó balkáni viszonyokból (a romok között kapirgáló tyúkokkal) egyszer majd élő skanzen fog idevarázsolódni a tervek szerint. A konoba meg két ház már elkészült ugyan, de van még min dolgozni.

A recepción megvettem a 40 kunás napijegyet és nyakamba vettem a parkot. A malomra viszonylag gyorsan rátaláltam, mellette a kiszáradt patakmeder szomorúan ácsingózott egy kis víz után. A malomtól indult a bemelegítés, fel a Paklarić-erődhöz és a mögötte álló kilátóhoz, az elképesztő panorámáért igazán nem sok az a 20 perc.

Paklaric kilátó Paklenica.jpg

Mire visszaértem a kilátótól, már elmúlt 8 óra, érkeztek az autók a kirándulókkal és a sziklamászókkal. A népszerű sziklamászó helyek kissé beljebb, újabb 20 perces sétára vannak. Itt van az utolsó parkoló és a most épülő látogatóközpont, ami a jugoszláv időkben kiásott bunkerekben kap majd helyet.

A sziklamászókat elhagyva kezdődik az érdekesebb rész: itt már tényleg FELFELE kell kapaszkodni. Szikla szikla hátán, aki nem túrabakancsban jött, az most pórul jár. Több idősebb ember lefelé ereszkedik a hegyről, ahogy egyre melegebben süt a nap, hamar rájövök, nekem is a hat órás nyitást kellett volna megcéloznom a fél 8 helyett. A kaptató során még inkább nyilvánvalóvá válik a Velika Paklenica hasadéka – mintha éles késsel vágtak volna ki egy szabályos szeletet a hegyből.

A sziklalépcsős rész után üdítő gyalogút következik. Ez a Velika Paklenica kiszélesedő része, az Anića luka. Innen indulva lehet megnézni a magas sziklafalat, az Anića kuk-ot. És máris itt az elágazás a nyíllal, a Manita peć barlang felé. Csak 40 perc, invitál a tábla, bevallom, nekem örökkévalóságnak tűnt. Az alsó szakasz még istenes, van árnyék és hűs szellő, aztán ahogy feljebb értem, a nap már nem kegyelmezett. Sütött teljes erőből (reggel 10 óra volt), a környező csupasz sziklák vidáman verték vissza sugarait. Izzadtságban fürödve vergődtem felfelé, a lefelé tartók „tudom, hogy érzel, miért nem jöttél előbb” pillantásaitól kísérve. Egy jó szót vártam, némi bíztatást („gyerünk, nincs már messze”), csak idővel jöttem rá, miért nem mond senki semmit. A barlang még messze volt!

A cikkcakkban vezető út egyik kiszögellésénél fent, a magasban korlátot vettem észre két emberrel. Őrült sziklamászókra gyanakodtam, de valahol nagyon mélyen megült bennem a rémület – csak nem oda kell nekem is felkapaszkodnom?

Nos, valóban, a korláttal védett kiszögellés a barlang szája alatt volt, nem hittem bár, de mégiscsak feljutottam ide. A barlangot csak kísérővel, a parkőrrel lehet látogatni. (Igen, ezek a parkőrök MINDEN NAP felmásznak ide!) A barlang csak 10 és 13 óra között tart nyitva, a jegy ára felnőtteknek 15 kuna. A parkőrök megvárják, míg összegyűlnek a túrázók (van valami megfigyelőpontjuk, innen látják, hányan másznak épp felfelé), akkor kinyitják a vaskaput. A barlang belül sötét és hűvös (kb. 10 fok van), érdemes volt cipelni a kardigánt. Négy hatalmas terméből hármat lehet megnézni, a húszperces látogatás alatt a parkőr megmutatja a Manita peć érdekesebb cseppköveit, melyek elképesztő nyugalomban, évezredek alatt alakultak ki itt, a hegy gyomrában.

A hűvös barlangból felüdülve vágok neki a lefele vezető útnak, a szembe jövőket „tudom, hogy érzel, miért nem jöttél előbb” pillantással kísérve. Az izzadtságtól csillogó arcok hazugságra késztetnek. Nincs már messze! – mosolygok bátorítóan.

A túra itt folytatódik

Paklenica nemzeti park túra.jpg

 

Még több Paklenica fotóért látogass el Facebook oldalunkra!

A bejegyzés trackback címe:

https://isztranauta.blog.hu/api/trackback/id/tr733232109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása