A pellengér, vagyis a szégyenoszlop elterjedt büntetési mód volt a középkorban. A bűnösöket a város központi terén álló oszlophoz kötözték, így téve közszemlére őket. A büntetés célja egyértelműen a megszégyenítés volt, a bűnös sokszor elvesztette a közösséghez való tartozás jogát is. Nem volt ez máshogy Dalmáciában sem, egy valamirevaló város itt sem létezhetett pellengér nélkül. Ugyanakkor a horvátok sok helyütt nem vesződtek oszlopállítással: Zadarban például a római fórum egyik épen maradt oszlopát használták erre célra.
Dubrovnikban jó szolgálatot tett a Roland-oszlop, a Luža tér közepén. A középkori lovagnak állított oszlopnál nem is találhattak volna jobb helyet a megszégyenítésre a dubrovnikiak: mind a Rektorpalotába és a Sponza Palotába, mind a Szent Balázs-templomba igyekvők vethettek egy lesújtó pillantást az elítéltre.
Omiš szégyenoszlopa a dubrovnikihoz képest meglehetősen szerény. Kérdés persze, hogy a kalózokkal sűrűn lakott városban mi számított igazán szégyennek. A pellengérre állítást egyébként II. József tiltotta be, az ő uralkodásával a sokat látott oszlopok korát felváltotta a bűnösök személyiségi jogának megsértéséért való aggódás.
