Horvátországban feltűnően sokan sétálnak. A szobrok is. Nem elég a sétálóutcán vagy a tengerparti sétányon lófráló tömeg, itt-ott közéje vegyül egy-egy sietős bronzalak vagy andalgó szerelmespár.
Itt van például Marija Jurić Zagorka, Horvátország első hivatásos női újságírója, aki rossz időre is gondolván esernyővel indult útnak Zágráb népszerű sétálóutcáján, a Tkalčićeván. A szobor (Stjepan Gračan munkája) jól mutatja azt a harciasságot, ami Zagorkát (ez volt felvett írói neve) jellemezte: a magyar férjétől megszökött asszony újságírói karrierje Zágrábban indult Egy Percz című írásával. Zagorka regényeket is írt és máig Horvátország egyik legolvasottabb írója.
Lépésben az idővel. Valahogy így lehet fordítani a Makarska sétányán sirályt nézegető szoborpár nevét. A tempóból látva úgy tűnik, az idő igencsak lelassult errefelé: ezek az alakok legalább annyira élvezik a kikötői napfényt, mint a többi turista, akik mindemellett, a szerencsére hivatkozva rendszeresen, szemrebbenés nélkül simítják végig a lány mellét. Ahogy a mellékelt kép is mutatja, csak a jobb mell érintése hoz szerencsét, a bal csupán dekoráció.
A Védők Emlékműve Eszéken áll, magas acéloszlopok felé tartó férfialak ez. A függetlenségért vívott háború (1991-95) katonáinak állít emléket. Az acéloszlopok egy bizonyos szögből falnak látszanak, közelebbről látni csak, hogy köztük fokozatosan szélesedő rések, kapuk vannak. Nyitottság, szabadság, lehetőség? Át tud-e a férfi sétálni a falon? Az emlékmű üzenetének értelmezése számomra nem egyszerű, bíbelődjön vele inkább a blogolvasó fantáziája.
