Kinek köszönhető Horvátország első közparkja?

2013.10.31. 18:39

4 komment

Egy osztrák katonatiszt, Franz Ludwig von Welden volt az építtetője annak a parknak Zadarban, amit ma Horvátország első közparkjaként tartanak számon. Báró von Welden neve, nekünk, magyaroknak az 1848-as forradalom és szabadságharc történetéből lehet ismerős, tekintve, hogy osztrák tábornokként, illetve 1849 tavaszán az Itálián kívüli császári seregek főparancsnokaként harcolt a magyarok ellen.

A báró ugyanakkor lelkes botanikus is volt, és amikor még dandárparancsnokként Zadarban állomásozott, szabadidejét Dalmácia és Montenegró növényvilágának tanulmányozásával töltötte. Nemcsak a növények, hanem az angolparkok is érdekelték, a zadari Jelena Madijevka park mellett Grazban és Innsbruckban is építtetett parkokat.

A Jelena Madijevka parkot 1829-ben adták át, szokatlan módon a város egyik védőbástyájára építették, az Öt kút tere fölé. A parkot lépcsőzetesen alakították ki, sétányai tele voltak padokkal és asztalokkal, a szobrokkal díszített exedra (félkör alakú építmény) ma is áll. Zenepavilonként egy kínai pagoda szolgált. A park az átadást követően rendkívül népszerű volt; volt benne kávézó, koncerteket, versenyeket rendeztek itt.

Zadar Jelena park.jpg
A park fénykorában, a kínai pagodával (fotó: tzzadar.hr)

A tengerparti sétány kialakításával (1875-1906) a park látogatóinak száma megcsappant, a város központja eltolódott. A járókelők a botanikai csodák helyett a tengerre voltak kíváncsiak. A II. világháborúban a park meg is rongálódott, számos építészeti különlegességét le kellett bontani. Ma turistaként az Öt kút terére még csak-csak eljutunk, kevés embernek jut azonban eszébe bekukkantani a park kapuja mögé. Pedig a Jelena Madijevka még ma is tartogat néhány őshonos növényt, ezeket fagyival a kézben a legkellemesebb felfedezni.

Öt kút tere  Zadarban park.jpg

A Jelena Madijevka park ma is nyitott kapukkal vár mindenkit (fagyival belépni szabad!)

A bejegyzés trackback címe:

http://isztranauta.blog.hu/api/trackback/id/tr525608393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Measurer 2013.11.01. 14:19:25

Amúgy a parkot Mihály Kresimir horvát király feleségéről,és fia, István melletti régens királynőről, Jelena Madijevkáról nevezték el, aztán a királynői cim az ismert körülmények folytán lemaradt.

www.inyourpocket.com/croatia/zadar/sightseeing-culture/Parks/Queen-Jelena-Madijevka-Park_68421v

Isztranauta · http://www.isztranauta.hu/ 2013.11.01. 15:35:08

@Measurer: Így igaz, köszönöm a kiegészítést!

lupusinfabula (törölt) 2013.11.01. 17:34:27

A szabadságharc évszámát jó lenne kijavítani, mert nálunk 1948-ban egészen más idők jártak. :-)