Pelješac-híd – vízió vagy realitás?

2014.02.18. 15:43

Szólj hozzá!

A Pelješac-híd Horvátország egyik legnagyobb szabású jövőbeli építési beruházása. Azóta, hogy a szárazföldet a Pelješac-félsziget északi részével összekötő híd ötlete először megfogant 1997-ben, sok víz lefolyt a Neretván. Mindenekelőtt természetesen a híd megépítésének becsült költségei többszöröződtek meg. Hogy miért is szeretnék ezt a hidat a horvátok?

peljesacki most.jpg

Egy látványterv a hídról. (forrás: peljeski-most.hr)

Aki járt már Dél-Dalmáciában, az tudja, hogy Neumnál be kell lépnie Bosznia-Hercegovinába, majd pár kilométer után, Horvátországba visszalépve folytathatja az útját. A sajátos helyzet egy 1998-ban aláírt egyezménynek köszönhető, amiben a horvátok a tengerhez való hozzáférés lehetőségét adták a bosnyákoknak. A Pelješac-híd megépítésével Bosznia kikerülésével lehetne dél felé továbbhaladni.

Az építkezésnek persze ellenzői is bőven akadtak. A környezetvédők a tenger élővilágát látják veszélyeztetettnek, a bosnyákok attól tartottak, hogy a híd miatt még nehezebb lesz a nagyobb hajóknak benavigálni Neum kikötőjébe. A bosnyák nyomásnak engedve a horvátok új tervekkel álltak elő.

Ahogy a kormányok jöttek-mentek, úgy változott a híd építésének menetrendje, ráadásul alternatív megoldások is felmerültek. 2009-ben az akkori miniszterelnök, a válság következtében kialakult nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva eltolta a beruházást. Az EU csatlakozást követően aztán a részben uniós forrásokból fedezett újabb tanulmányok a híd mellett érveltek, így elképzelhető, hogy az építkezés 2015-ben végül mégiscsak elkezdődik.

 

Még több Horvátországra vágysz? Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://isztranauta.blog.hu/api/trackback/id/tr545821017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.