Az akut nyárhiány odáig vezetett, hogy döntöttem. Foglaltam, repültem és máris ott találtam magam Triesztben, az Isztriára tartó buszra várva. Pula, Bale, Rovinj, Poreč – ezek szerepeltek most az útitervben és az Isztriában ezúttal sem kellett csalódnom. Bár nyárnak híre-hamva sem volt, a tenger, a napsütés még megvolt, kiegészülve sajnos a borával, ami fújt is eszeveszetten. Csendesek voltak az utcák, turista zéró, leszámítva azt a néhány olaszt, aki talán a velencei karnevál őrületétől menekült el párszáz kilométerrel arrébb.
A horvátok gőzerővel készülnek a nyárra. Az Ipszilon autópálya építése még mindig folyamatban, a poreči Eufráziusz-bazilika kapuját épp tatarozták. 
Az üzletek, éttermek többsége még zárva volt, legnagyobb sajnálatomra a kedvenc poreči cukrászdám, a Bijeli san (Fehér álom) is téli álmát aludta. Sütkérezni azért lehetett rendesen úgy délelőtt tíz órától délután 4-ig, lekerültek az üvegtetők a kávézók tetejéről és megteltek a szélvédett teraszok. Várják a nyarat a horvátok is, és nem csak a jó idő miatt. Ismerőseim, köztük Ana és Marko (még egyszer köszi az utat!) is csak egyvalamire panaszkodtak, a munkahely hiányára. A nyáron talán megint lesz hol dolgozni.
