Hiánypótlónak szánta az Eggenberger-féle Könyv- és Műkereskedés az általa kiadott útikönyv sorozat Dalmácia tagját. Az 1912-ben kiadott mű rejtélyes módon eddig a pincénkben hevert, édesapám hozta legutóbb Zadarba, hogy megbizonyosodjon az előszóban írottak igazáról: „Ha Dalmácia balzsamos levegőjét szívjuk, ha napsugaras partjain és kék tengerén bolyongunk, testben-lélekben megifjodhatunk.”
A pár koronás kiadvány három fényképpel és egy rajzolt térképmelléklettel kelti fel az utazó figyelmét, a praktikus információk leírása nagyjából ma is megállná a helyét:
„Dalmáciát leginkább május és szeptember havában keresik föl a turisták, mint a mely hónapok leginkább mentek a különben gyakori viharoktól. Ami éghajlatát illeti, nyáron, kivált a déli részeken, rekkenő a hőség, télen ellenben, főleg Raguzában, leszámítva a sciroccot, rendkívül kellemesek, enyhék a napok. A bóra csakis tél idején támad, s meglehetősen megviseli a hozzá nem szokott utast, kivált ha tengeren éri el. Az uti fölszerelésről nincs sok mondani való. Nyáron lehetőleg könnyű gyapjúruhát, nagy karimájú szalmakalapot, gyalog-kirándulások céljaira jó erős bőrcipőt, szeges botot, fekete védő-szemüveget vigyünk magunkkal, jó szolgálatot fog tenni az ismert turista zsák is és nem árt, főleg Albániába átrándulóknak, ha valami zseb-revolvert visz magával az utas, bár a közbiztonság, kivéve Albániát, mindenütt a lehető legjobb s az utazónak nincs mitől tartania. Kerüljük a föltünő angolos turista-öltözéket, mert elidegeníthetjük magunktól a népet, mely legott fölismeri bennünk az idegent.”
